Francia manikűr

A francia manikűr kimeríthetetlen téma, hiszen a megszületése óta töretlenül része a körömfestés divatjának. Tulajdonképpen nem tudott még másik olyan festésmódot adni a világnak a körömpingálás piaca, amely ilyen hosszú időn át tartotta volna magát a trendben, illetve ilyen sok változata lett volna.


Ahogy a legtöbb igen népszerű dolognak, így a francia manikűrnek is homályba vész az eredete. Több lehetséges verzió kering az érdeklődők között, ezek közül csak az egyik bír valóban francia gyökerekkel. Eszerint a XVIII. századi Párizsban egy Sitté nevű orvos olyan körömápolási rendszert vezetett be a páciensei között. Ez nagy hangsúlyt fektetett a tisztaságon túl a köröm egészséges kinézetére.

Az egészséges kinézet pedig nem áll másból, mint abból, hogy nem hagyjuk, hogy a cuticula felnyúljon a körömlemezre. Biztosítjuk, hogy a köröm a mosolyvonalig rózsaszín, azon felül pedig kontrasztos, teli fehér legyen, ahogy a természet adta számunkra. Ezeket a paramétereket a doktor rózsafapálcás igazítással és különféle olajokkal érte el.

Francia manikűr

A francia manikűr története

A másik verzió szerint jóval későbbre datálhatjuk a francia manikűr születését. Területileg sem Franciaországban kell keresnünk a helyet, ahol először elkészítették. Az Orly márka weboldalán a cégtörténet részeként olvashatjuk, hogy az alapító, Jeff Pink 1975-ben készítette el az eredeti francia manikűrt, Los Angeles-ben. A célja az volt, hogy olyan manikűrt alkosson meg a forgatásokon részt vevő színésznők számára, amely a ruhaváltások során nem okoz gondot, vagyis minden jelmezhez illik. Így nem kellett a jelenetek között átfesteni a művésznők körmeit, csökkent a hajtás és a költségek is.

A Pink által tervezett festés egyszerre volt nőies és visszafogott, elegáns és természetes, klasszikus mégis egyszerű. Valószínűleg ezeknek a tulajdonságoknak köszönheti azóta is töretlen sikerét a „hétköznapi” nők körében is.

A születése óta rendkívüli népszerűségnek örvend a francia manikűr, nyilván ennek köszönhető, hogy számos változata látott azóta napvilágot. Mivel a köröm természetes adottságait hangsúlyozza, eleve minden körömformával mást és mást mutat. A francia festés alkalmazásának első évtizedeiben meglehetősen kötöttek voltak a szabályai. A körmüket festő nők és a manikűrösök igyekeztek az alapformához tartani magukat.

És ha Neked ennyi még nem lenne elég, akkor tudj meg még többet a francia manikűrről innen! >>

Vélemény, hozzászólás?